Keszei István: Teljes lényeddé

A mélybe csak tested merült el,

csak ő tűnt el a föld alatt,

de lényed lényege ezer felé

szóródva is köztünk maradt.

A fényben egy pillangó köröz

csapongva árkon-bokron át,

ámulva nézted: most szárnyán röpíti

pillantásod hű hímporát.

A kilincsed ujjaid nyomában

lényed, tündöklő nyomdokod

ragyog, ha rászáll egy bogár, ő is

egész testében fellobog!

A szőnyegben, mint hang a húrban,

csak alszik lépteid üteme,

lábad minden nyoma léptem nyomában

zúg, mint a felébredt zene.

Tűvé teszem érted a világot!

Vágyom, hogy megtaláljalak.

Ó, te a szélben száz felé szóródott,

mégis lenyűgöző alak!

Mindent összegyűjtök belőled.

Csak testedből lett puszta por.

Izzó bensőmben éned minden része

teljes lényeddé összeforr