Vélemények

Írja meg ön is személyes véleményét

Vélemények

"Mariann több interjút is készített már velem. Akár az anyaság kihívásairól, karácsonyi készülődésről, környezetvédelemről vagy 2020 nagy tanulságairól beszélgettünk, figyelmesen és együttérzőn fordult felém. Időnként érzékeny témák is szóba kerültek, de ügyesen érezte, mikor kell tapintatosan más irányba terelni a beszélgetést. A cikek piszkozatát a megbeszélt időpontig elküldte véleményezésre. Javítanom nem kellett bennük, mert pontosan, precízen végezte a munkáját, hűen adta vissza a gondolataim. Szívesen dolgozom vele."

Béres Alexandra


"Gyergyai-Szabó Mariann pár éve keresett meg, hogy szívesen írna a Szentesi Élet városi hetilapba. Pontos és precíz újságírót ismerhettem meg a személyében, aki szépen bánik a szavakkal, felkészült és hivatásként tekint a munkájára. Elhivatott a környezetvédelem terén, cikkeit, interjúit szívesen fogadták olvasóink."

Halupa Eszter

Szentesi Élet városi hetilap

"Mariannt a Képmás online újságírójaként ismertem meg, ahol szerkesztőként dolgoztam. Az életmód rovatban volt állandó szerzőm, és több okból is szerettem a vele való közös munkát. Egyrészt mindig fontos, érdekes témajavaslatokkal jelentkezett, de sosem volt gond az sem számára, ha tőlem kapott egy témát, mindig érdeklődően állt az alanyok személyéhez vagy bontotta ki a témakört. A szakmában egyre ritkább, óriási erénye Mariannak, hogy pontos, precíz, a határidőket teljes mértékben tartja, jó receptorokkal rendelkezik, amelyek segítik abban, hogy nyitottsággal, és ha kell empatikusan közelítsen az emberek felé."

Koltay Anna

(szerkesztő)

"Gyergyai-Szabó Mariannra, a Képmás és a life.hu újságírójára, a Szemlélődő Szív blog szerzőjére egy remek könyvajánlója kapcsán figyeltem fel először. Rögtön megfogott kifinomult stílusa, empátiája, női érzékenysége, intellektusa, kedvessége, mely soraiból áradt. Mariann sok értékes témában publikál(t), úgymint az anyaság hivatása, környezetvédelem, könyvek világa, a mindennapi élet apróbb bölcsességei. Azóta sok cikkét olvastam, mindegyiket nagyon szerettem.
Mariann egy rendkívül művelt, széles látókörű, a fejlődés különböző útjait kereső, alázatos és korrekt ember.
Biztos vagyok abban, hogy új munkájában is a rá jellemző maximumot nyújtja, hiszen mély érzésű lelke, érzelmi intelligenciája a legjobb ajánlólevél."


Sinka Mária,

egy hűséges olvasó

"Gyergyai-Szabó Mariann-nal két éve dolgozom együtt a Családi Lapnál. A virtuális térnek, a kényszerű, ám hatékony home office-nak köszönhetően még soha nem találkoztunk személyesen. Ám ennek ellenére kiváló munkakapcsolatot sikerült kialakítanunk, gyakorlatilag a kezdetektől megtaláltuk a közös "hangot". Mariann remek újságíró, bármikor számíthatok rá. Kifejezetten proaktív és kreatív, ötletei aktuálisak és mindig jól megvalósítottak. Rendkívül megbízható mind a témák feldolgozása, mind a határidő tekintetében. Cikkeiből világosan látszik objektivitása, érdeklődése, empátiája. Kollégaként és magánemberként is érett, kellemes személyiség."




Papp Diána

Író, szerkesztő, a Családi Lap főszerkesztője

"Polgári szónokként elsőként kértem fel Őt. Bár a találkozás apropója nem volt vidám, egy csupaszív, lelkiismeretes, segítőkész embert ismertem meg személyében. Az előkészületek minden részletére odafigyelt, fontos volt számára a felkészültség, hogy a temetés napján méltón búcsúzhasson nevünkben halottunktól. Nagyon jól fogalmaz, bárminek el tudja venni az élét, együttérzően ír. Tisztán, érthetően beszél, empatikus a hangja. Az ember nem sok hasonló eseményt kíván életében, de ha így alakul, nyugodt szívvel ajánlom Mariannt, mint polgári szónokot szerettének búcsújához, utolsó földi útján elkísérni." 



Várdai-Szél Szemirámisz


"Maximálisan elégedettek voltunk Köszönjük az előzetes munkád és a szertartás összefogását, koordinálását is! Könnyebbé tetted ezt a nehéz helyzetet!"


Enikő


"Szép, megható beszédet írt Mariann, nagyon rugalmas, segítőkész. Rövid határidővel is

elvállalta nagyapám búcsúztatását, amit ezúton is köszönök.

Én szívből ajánlom!"


Szabóné Sebestyén Krisztina

"Nagyon köszönjük a segítségét, amelyet az édesapám temetésén nyújtott nekünk!

A beszéd igazán találó, és jól átgondolt volt, pontosan meg tudta fogalmazni, amit mi nem.

Először a kép alapján választottuk Önt az ajánlott szónokok közül, majd a weboldala győzött

meg, hogy érdemes Ön mellett döntenünk. Nagy segítség volt a búcsúztató felépítése a

weboldalon, ami alapján el tudtunk indulni, mi is legyen a beszédben, ezután a megküldött

vázlat alapján már tudtuk, hogy jól döntöttünk, hogy Önt választottuk.

Még egyszer köszönjük és további jó munkát kívánunk!"


Kocsis Ágnes

"Több pozitív visszajelzést kaptam, nem véletlen ragaszkodtam Önhöz. Nem bántam meg.

Nagyon szépen összeszedett búcsú volt. Szeretném nagyon megköszönni. Ajánlani fogom

mindenkinek. Még egyszer köszönöm.


László

"Kedves Mariann! Elégedettek voltunk a munkájával. Köszönjük szépen!"

Csaba


Mindent rendben találtunk a búcsúztatóban. Köszönjük a közreműködésedet, a vigasztaló

szavaidat.

Móni

"Tisztelt Mariann!

Nagyon szép volt a búcsúztatás.

Köszönettel és tisztelettel:"

H.T.


"Kedves Mariann!

Az egész család nevében köszönöm szépen a búcsúztatást! Ilyen szép szertartásra gondoltunk.

Jó egészséget kívánunk!

Köszönettel:"

Zsuzsa


"Köszönöm Mariann.

Tökéletes volt, anyának is nagyon tetszett volna. Nem voltam még ilyen szép búcsúztatón.

Tényleg köszönöm. Tudom h nem volt könnyű ez most neked sem. Többen megjegyezték

egyébként h szép szertartás volt és h jó voltál! Köszönöm szépen az egész család nevében!"

Ági


"Kedves Mariann!

Jól összeszedett, szépen megfogalmazott beszéd volt, méltó az alkalomhoz. Köszönöm szépen

a fáradozását! Végtelenül hálás vagyok, hogy ilyen korrekt segítséget nyújtott a búcsúztatás

nehéz pillanataihoz.

Üdvözlettel:"

Zsuzsa

"Kedves Mariann! Nagyon szép beszéd volt, hálásan köszönöm, a családom nevében is!"

Edina

Szeretne kapcsolatba lépni velem?