Túl korai búcsú

2022.10.25

Amikor fiatalon mennek el szeretteink.

Szeretteink halálát nem könnyű elfogadni. Még nehezebb beletörődni, ha fiatalon veszítjük el a másik felünket. Hogyan lehet özvegyként az életet újraépíteni? Erről mesélt Singer Magdolna író-gyászterapeuta és egy feleség, aki maga is megtapasztalta a veszteséget.

Amikor egy fiatalt veszítünk el

Egy fiatal halálát nehezebb feldolgozni a hozzátartozóknak, mint egy idősét, hiszen azt gondoljuk a természet rendjének, hogy előbb az idősek mennek el sorban, és a fiatalok előtt még ott áll az élet, számtalan lehetőséggel. "Hiába tudjuk, hogy ez sokszor nem így történik,mégis sokkolónak, elfogadhatatlannak, természetellenesnek tartjuk, ha közeli hozzátartozónkat veszítjük el, mivel ellenkezik a világról alkotott sémáinkkal - kezdi Singer Magdolna író-gyászterapeuta. - Egy fiatalnál nem csupán a minket ért veszteséget fájlaljuk,hanem mindazt, amit nem érhetett meg az "idő előtt" kettétört élete miatt. Nem élte meg az esküvőjét, nem ismerte meg a szülői örömöket, vagy ha igen, nem látta felnőni a gyerekeit,rengeteg tervét nem valósította meg. Mivel természet ellen valónak gondoljuk a halálesetet,nagyobb súllyal jelentkezik az itt maradókban a miértek és a felelősök keresése. Ezzel egyidejűleg erőteljesebben megjelenhet a bűnbakképzés, a bűntudat, a harag. Nehéz eljutni addig a belátásig, hogy ha rövid életet is élt, teljes élete volt."

Gyermekeiket segítve

Amikor elveszítjük egy szerettünket, a korábbi biztonságérzet felborul, és semmi sem marad olyan, mint régen. Az itt maradónak hatalmas lelki terhet jelent, hogy társa nélkül kell helytállnia a mindennapokban. Egy sor olyan dolgot meg kell tanulnia, amit korábban soha nem tett. Ilyenek lehetnek a gyerekek körüli feladatok. A szülő minden bizonnyal szeretné segíteni gyermeke gyászfeldolgozását, ez azonban nem olyan egyszerű, amikor ő maga is darabjaira hullik. "Eleinte, amennyiben szükséges és lehetséges, át kell vennie más családtagoknak az özvegy szerepét, és a legfontosabb feladatoktól tehermentesíteni kell -hangsúlyozza Singer Magdolna. - Fontos, hogy a gyereket ne zárjuk ki a gyászból, hanem együtt éljük meg az érzéseket, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy a gyerek is megnyíljon,kifejezhesse az őt nyugtalanító érzéseket és feltehesse a kérdéseit. Arra azonban vigyázzunk,hogy ne forduljanak meg a szerepek, ne a gyerek váljon a szülő támaszává."

Nyitni a világ és egy új párkapcsolat felé

Szakértőnk szerint egy idős ember, ha már nem rendelkezik kellő életenergiával, úgy érezheti,becsukódott előtte minden kapu, képtelen a megújulásra. Egy fiatalnak nemcsak új pártalálására nagyobb az esélye, mint az idősen magukra maradóknak, hanem az élet számos területén lehetőség nyílik még a kibontakozásra.

Párt találni azonban nem olyan egyszerű. Egyrészt az új partnernek el kell fogadnia, hogy az elhunyt része az itt maradó életének, hiszen az egykori társsal közös évek, élmények formálták azzá, akibe az új partner beleszeretett. Másrészt, ahogy arra a gyászterapeuta is rávilágít, a szingliknek van némi rutinjuk az ismerkedésben, míg egy özvegyek huzamos ideje hűségben éltek társukkal, ezért félelmetes lehet számukra az ismerkedés, az intimitást el sem tudják képzelni.

"Egyéni, ki hogyan képes túlélni az őt ért tragédiát, van, aki belemenekül egy új kapcsolatba,így remélve, hogy megnyugvásra talál. Többnyire azonban ráébred, hogy nem képes átadni magát az új érzéseknek, hiszen a gyásza megakadályozza, a szíve még az elhunytért fáj. De nem csak a gyors párkeresés jellemző, hiszen a legtöbben akár évekig hallani sem akarnak új szerelemről, és csak lassan kezdenek nyitni az élet és egy lehetséges új kapcsolat felé -fogalmaz Singer Magdolna."

"Lépj tovább!"

A gyászt nem érthetjük addig, amíg mi magunk el nem veszítünk egy hozzánk közel állót.Akiket távolabbról érint a gyász, egy idő után visszatérnek normál életükhöz és kellemetlenül érzik magukat, ha az elhunyt szóba kerül. Félnek, hogy rosszat mondanak, ezért nem is említik a nevét. Ez azonban olyan érzést kelthet a gyászolóban, mintha a szeretett személy a kívülállók számára nem is létezett volna.

A gyászoló többnyire hallgat erről, de ha mégis szóba hozza, gyakran azt tanácsolják neki:"lépj tovább!" Sok gyászoló azonban nem továbblépni akar, hanem visszakapni a régi életét.De oda már nem tud visszatérni, mert nincs ott a férje vagy a felesége.

Amikor több irányból is azt hallja a gyászoló, "lépj tovább", védekezhet úgy, hogy elszigetelődik, a világ beszűkül számára, magányossá válik és még jobban átadja magát a fájdalomnak. Belefárad abba, hogy mindig elcsitítják, ha az elhunytat emlegeti vagy elítélik amiért még mindig egy olyan embert szeret, aki már nem él. A szeretetből azonban nem lehet olyan egyszerűen továbblépni, mert a szeretet soha nem hal meg.

A "lépj tovább" helyett kérhetnénk azt is, hogy "mesélj róla". Ha hagyjuk, hogy tovább éljen az elhunyt emléke, idővel megnyugszik a sebzett szív és megtanul együtt élni a veszteséggel.

"Ha megszakad a szíved, akkor is menned kell tovább a gyermekedért."
Egy özvegy története gyászról és újrakezdésről

A középkorú édesanya közel egy éve veszítette el férjét, a története azonban korábban kezdődött. "Nagyon szoros volt a kapcsolatunk, igaz, őszinte szerelem volt közöttünk,mindenben számíthattunk egymásra. Korábban nem hittem, hogy nekem ez még egyszer megadathat, mert első férjemet a legboldogabb élethelyzetünkben, három hónapos várandósan tragikus hirtelenséggel veszítettem el. Amikor az első tragédia megtörtént, az édesanya idővel próbált sorstársakat találni, de nem járt sikerrel. "Ezért is éreztem úgy, hogy szeretnék segíteni, amikor értesültem a távoli ismeretségi körömből hasonló helyzetbe került családról. A sorstársi közösségnek hatalmas támogató, építő ereje van. A mindennapokban a gyász és a halál tabutéma. Úgy teszünk,mintha nem létezne. Ezért is nehéz feldolgozni szeretteink elvesztését. A szűk család és a baráti kör mellettem állt, de a tágabb környezetem nem tudta, hogy viszonyuljon hozzám. Azt gondolták, majd segítséget kérek, ha szükségem lesz rá. De ez nem így működik. Rengetegerőt igényel a gyászolótól, hogy felemelje a telefont és szóljon, ha segítség kell neki. Már azt is nehéz elviselni, hogy mások számára az élet változatlanul megy tovább, nekünk viszont megáll az idő." A család és a közeli barátok segítségével lassan talpra állt az édesanya. Öt év után azt érezte,tudna nyitni egy új kapcsolat felé. Hét évvel a tragédia után rátalált a szerelem, de egy rövid ideig tartó betegség következtében, hat idilli év után elveszítette második férjét."Amikor kritikusra fordult az állapota, a család nem akart minket egyedül hagyni, ezért a nővéremékhez költöztünk. Már ekkor felvettem a kapcsolatot egy iskolapszichológussal, hogy szakértőként segítse a lányomat. A beszélgetésen szívesen részt vett és én is tapasztaltam rajta a konzultációk jótékony hatását. A tragédia bekövetkeztekor online oktatás volt az iskolában a Covid helyzet miatt, így az osztálytársak, az iskolai közeg nem tudta elterelni alányom gondolatait a veszteségről. Emiatt jobban támaszkodtunk a család, az iskolapszichológus segítségére. A lányomnak nagy változást hozott az iskolák megnyitása,hogy újra találkozhatott a barátokkal, ezáltal picit felszabadultabb lett.Két hónappal a férjem halála után visszaköltöztünk a lakásunkba, és a gyermekemmel közösen átalakítottuk az otthonunkat. Szeretek mindent magam megoldani, mégis azt éreztem,minden rám szakadt a munka és a gyerek mellett. De bármennyire is fájt a férjem hiánya,mennem kellett tovább, a gyermekemért."Amikor megtörtént az első tragédia, az édesanya várandósan szinte burokban élt a babával.Most ezt nem tudta megtenni. Dolgozni járt, iskolába vitte gyermekét. A gyászmunka is másként zajlik, ezért gyászterapeuta segítségét kérte."Alapvetően zárkózott típus vagyok, nehezen nyíltam meg egy vadidegennek. Sok erő kellett ehhez. Felkavaró volt az első találkozás, de utána rögtön elindult valami bennem. Amint kiléptem az ajtón, a terheim egy részét ott tudtam hagyni. A szakértő egy gyászcsoportot javasolt, de még nem tartok ott, hogy belevágjak. Tudom azonban, hogy a magam tempójában idővel oda is eljutok."

(Kép: Hajdrák Tímea és pixabay.com)

Ez a cikkem a Családi Lap 2022/4. számában jelent meg nyomtatásban.

Minden jog fenntartva!

Gyergyai-Szabó Mariann