Molnár József Bálint: Édesapám temetése

Nyári nagy melegben lassan halad a gyászmenet

Néhány gyászolóval én is apám hamvai után megyek

Hogyan halt meg, miért halt meg nem firtatja senki

Öreg volt már, beteg volt már, hát el kellett menni

A hosszú évtizedek súlyos teherként nyughattak a vállán

Ez már látszott tört, hajlott tartásán, lassú mozgásán

Valahogy megérezte, hogy hosszú út végére érkezett

De nem is nagyon akarta már számolni tovább az éveket

Talán már nem is élvezné ezt a meleg, verőfényes napot

Hisz csaknem végig élte és szenvedte e viharos századot

Meleg volt akkor is amikor árva gyerekként kaszálnia kellett

Vagy a háborúban amikor a halál kaszája a közelében pengett

Azok az régi nyarak, melegek neki is másnak tűnhettek

Hisz volt célja, tétje, értelme jövőnek, jelennek

Volt egy család, akiről mindennap gondoskodni kellett

Szeretve nevelni fiait a nehéz munka mellett

Szinte látom, hogy kisgyerekként mily boldogan emel magasba

Majd aggódó arcát, amint beteg ágyamnál virraszt egy éjszaka

És most nem maradt más, csak emlékek, beszéde, mosolya

Néhány marék hamu, meg az előttem imbolygó urna

Valamikor itt a Földön élt egyszer egy ember

Most az élet nélküle megy tovább, mint érzéketlen rendszer

Hamvaid széthullhatnak, vagy eső is szétmoshatja egyszer

De emléked bennünk él tovább, nem felejthetünk el