Paudits Zoltán: Jöttél valaha

Hát ennyi volt a földi lét,

Vége és nincs tovább.

Már nem várnak bontatlan álmok,

Színes, szép csodák.

A hajnalok sem köszönnek,

Melegét nem hinti rád a nap,

S nekünk, kik itt vagyunk még,

Csak emléked, mi megmarad.

Hangod, mosolyod és minden

Apró kis mozdulat

Bennünk él, s mi féltve

Őrizzük arcodat.

S, ha voltak vágyaid, titkok,

Mikről soha nem beszéltél,

Talán, mert szégyellted,

Vagy talán, mert féltél,

Most kiáltsd ki bátran,

Hadd hallják a csillagok.

Ők majd megértik azt is,

Mit földi halandó soha nem tudott.

Most lehunyt szemmel fekszel,

Felhők távolából nézel a földre,

Jöttél valaha sírva egyszer,

S szótlan csendben mentél el örökre.